Szigorítják a Nagy-Britanniában érvényes korlátozásokat szerda reggeltől: erről döntött kedd este a brit parlament. A képviselők közül 291 támogatta a szigorítást, míg 78 ellenezte.
Ugyanakkor a kormányzó Konzervatív Párt 55 képviselője a szigorítás ellen szavazott, ami az eddigi legkomolyabb tory ellenállást jelenti a kormányzó Boris Johnson akaratával szemben. A konzervatív holdudvarban és a sajtóban is sokan vannak, akik kevesebb korlátozást szeretnének, elsősorban a gazdaság védelmére hivatkozva. Ezek a hangok most nagyobb számban jelentek meg a parlamentben is.

A Munkáspárt képviselőinek elvben tartózkodnia kellett volna, miután a párt vezetője, Keir Starmer közölte, hogy elismerik ugyan, hogy szükség van a korlátozásokra, de nem voltak meggyőzve arról, hogy a kormány javaslatai működőképesek. De így is volt 15 munkáspárti képviselő, aki nemmel szavazott.
Az új intézkedések az általános korlátozás helyett egy háromszintű rendszert vezetnek be, de az ország lakosságának nagy része, mintegy 55 millió ember a két szigorúbb kategória eső alá területen él. A tervek szerint ez a rendszer tavaszig marad majd fenn. De több konzervatív képviselő szerint a rendszer nem elég precízen lett célozva, túl szigorú és nincs mögötte bizonyíték. (BBC, Financial Times)
Hozzászólások (0)
Még nincsenek hozzászólások. Légy te az első!