„A híres sanghaji egyetem első, Kínán kívüli campusa már 2024-ben megnyílhat Budapesten”, ami „várhatóan felpezsdíti az egész oktatási életet” - olvasható az Index név nélkül megjelent, sajtóközleményre vagy PR-anyagra emlékeztető cikkében.

Az Index cikke idézi Horváth Leventét, az MNB elnöki főtanácsadóját, aki így vázolja fel a terveket: a következő félévben a Corvinus mellett más magyar egyetemeken is indulnak kettős diplomát adó programok (BME, SOTE, ELTE), aztán „2024-re készülhet el a campus, ahol egyelőre négy-öt karon (gazdasági, nemzetközi kapcsolatok, orvosi, műszaki tudományok) kezdődhetne meg az oktatás. A Fudan Egyetem hozza a saját oktatási know how-ját, amellyel elérte a világranglista 34. legjobb helyét. Öt-hat ezres lesz a hallgatói létszám, 500 fős az oktatói gárda. Kezdetben »csak« mesterképzés lesz a campuson, tehát a magyar hallgatóknak az érettségi után, az alapképzés alatt lesz még idejük megismerkedni az itteni lehetőségekkel. Terveink szerint ugyanis – és ebben a kínaiak is partnerek – a Fudan Egyetem professzorai „átoktatnak” majd más hazai egyetemekre, az alapképzésekre is, így a magyar hallgatók már a saját egyetemükön tapasztalatokat szerezhetnek a Fudan Egyetemről. Ha úgy gondolják, hogy érdemes angol nyelven a legjobb professzoroktól tanulni, rendelkezésükre áll a saját egyetemük, ahogy rendelkezésükre állnak a Fudan Egyetem együttműködésével létrejött Double Degree kettős diplomát adó programok is.”
A főtanácsadó arra is számít, hogy „a Fudan jelenléte kínai és más nemzetiségű nagyvállalatokat is idecsábít, és az egyetemmel közösen itt alakítják ki kutatási-fejlesztési központjaikat, ezáltal Közép-Európa egyik új tudáscentruma jön létre Magyarországon.”
A cikkben természetesen szó sem esik az esetleges problémákból, pedig akad. Az egyik a kínai kulturális-tudományos intézmények romló megítélése: több nyugati országban bezárták például a Konfuciusz Intézeteket nemzetbiztonsági aggályok miatt, de az amerikai kormány a kínai egyetemekkel kapcsolatban is egyre hangosabban vet fel olyan kérdéseket, hogy mennyiben szolgálják ezek a Kommunista Párt gazdasági és katonai érdekeit, esetleg a szellemi tulajdon utáni kémkedés elősegítését. A Fudan esetében nagy visszhangot kapott, még a hallgatók is tüntettek tavaly, amikor az egyetem alapokiratában épp lecserélték a szabad gondolkodás és a demokratikus vezetés kifejezéseket klasszikus államszocialista fogalmakra és a Kínai Kommunista Párt irányításának hangsúlyozására.
Egész más típusú problémáról beszélt egy egyetemi forrás, aki közvetett érintettsége miatt név nélkül beszélt arról a 444-nek, hogy bár az MNB főtanácsadója hangsúlyozta, a Fudan elsősorban nem versenytársként jön Magyarországra, ezt nehéz értelmezni. 5-6 ezer mesterszakos hallgató az említett területeken hatalmas szám, ráadásul a fent vázolt elképzelés szerint a Fudan több száz oktatója megjelenne más egyetemek BA-s óráin, és ott reklámozná a saját képzéseiket - nehéz elképzelni, hogyan nem fogja elszívni a hallgatókat a csökkentett keretlétszámú és a kínai államhoz nem hasonlítható forrásokkal rendelkező magyar képzésektől.
Hozzászólások (0)
Még nincsenek hozzászólások. Légy te az első!