Vidnyánszky félreáll, ha már csak az ő személye lesz az akadály
„Ha azt fogom érezni, hogy eljött a pillanat, hogy tényleg már csak az én személyem az akadálya a közös gondolkodásnak, gond nélkül félre fogok állni. Mert én ezt ügynek tartom, és nem hatalmi kérdésnek.
Soha nem az voltam, aki két kézzel kapaszkodik mindenféle igazgatói székekhez”
- nyilatkozta a Demokratának Vidnyánszky Attila Kossuth-díjas színházrendező,
- a Nemzeti Színház vezérigazgatója,
- a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház főrendezője,
-
a Magyar Teátrumi Társaság elnöke,
- a Színházművészeti Bizottság,
-
a Nemzeti Kulturális Tanács,
- a Déryné program szakmai bizottsága,
- a Magyar Művészeti Akadémia,
- a POSZT szakmai tanácsadó testülete tagja,
-
a Madách Imre Nemzetközi Színházi Találkozó művészeti vezetője,
- a Szent István Egyetem Rippl-Rónai Művészeti Karának művészeti képzésért felelős rektori megbízottja,
- továbbá a Színház- és Filmművészeti Egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumának korlátlan időre kinevezett elnöke,
akinek a lemondását hetek óta követelik az egyetem hallgatói, és akinek első döntése után azonnal felállt az egyetem teljes vezetése. Alig több mint egy hete Vidnyánszky még azt nyilatkozta, hogy annyian támogatják a háttérből, hogy ezt „muszáj” végigcsinálnia.
Hozzászólások (0)
Még nincsenek hozzászólások. Légy te az első!