Bár egyetlen magyarországi egyetem szenátusa sem állt ki a minden fontos jogkörétől megfosztott SZFE-s szenátus mellett, és a Rektori Konferencia is csak a párbeszédet szorgalmazza, hétfő óta sokan szólaltak fel a Színház- és Filmművészeti Egyetem mellett. Az alábbiakban az egyéni nyilatkozatokat nem, de a közösségi fellépéseket igyekszünk összegyűjteni.
A friss kiállások kerülnek felülre, ha valami esetleg kimarad, azt az urfip[kukac]444.hu címen lehet jelezni.
A Magyar Képzőművészeti Egyetem hallgatói
úgy vették át a diplomájukat, hogy a maszkokon az SZFE-t védő szimbólum volt:

Örkény Színház
Zeneakadémiai hallgatók,
akik az SZFE-sek sajtótájékoztatójának végén felvonultak és hosszan énekeltek:
A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Hallgatói Önkormányzata egyébként hivatalosan nem áll ki az SZFE-s hallgatók mellett: rövid időre felkerült a nevük egy petícióra, de a HÖK elnöke a 444-nek megírta: „félreértés történt, mert a szóban forgó petíció aláírása a szervezet nevében nem történt, az LFZE HÖK nevének felhasználását nem engedélyeztem az aláírók sorába bekerüléshez.”
A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem és a pozsonyi előadó-művészeti akadémia, a VSMU,
az első felsőoktatási intézmények, ahol a vezetőség is kiáll az SZFE mellett.
A kaposvári harmadéves színészhallgatók videóban,
számos más jelenlegi és volt hallgató, köztük a Vidnyánszky-osztályok tagjai pedig nyilatkozatban.
Deutschen Schauspielhaus, Hamburg, az egyik képen a legjelentősebb európai rendezők egyike, Christoph Marthaler:
Az SZFE HÖK petícióját aláíró 14 ezer ember, és az alábbi szervezetek:
A Magyar Képzőművészeti Egyetem Hallgatói Önkormányzata szolidaritásból elszalagozta a bejáratot:


A noÁr klipje
Az Örkény és a Katona, ahol az előadások végén egyetemisták énekelnek a színpadon
Hozzászólások (0)
Még nincsenek hozzászólások. Légy te az első!