beszélj szabadon! minden cikk kommentelhető.

Elfoglalták az egyetemüket az SZFE hallgatói

Urfi Péter - 2020.09.01 14:33:00

„A Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóságának egy része az augusztus 31-i demonstráció után bevonult az Egyetem épületébe, szimbolikusan elfoglalta azt és deklarálta, hogy a várható új vezetőség tagjait az épületbe be nem engedi” - olvasható a Hallgatói Önkormányzat közleményében.

A hallgatók koradélután tartanak fórumot, ekkor megfogalmazzák pontos szabályaikat és követeléseiket, nyilatkozatot ezután tesznek, közösen.

Szurdi Panni, a HÖK sajtósa az ATV reggeli műsorában azt mondta, éjjel barikádot állítottak a hallgatók, ők döntik el, milyen vezetőket, oktatókat engednek be, és kiket tartanának távol az intézménytől. Mintegy kétszázötvenen táboroztak le az épületben.

Egy hosszú és erőszakos folyamat végén pénteken kiderült, hogy elvonják a demokratikusan választott szenátus legfontosabb jogköreit, amire az SZFE szinte teljes vezetése lemondott. A hallgatók körében végzett felmérés szerint 100 százalékos az elutasítottsága annak, ahogy az alapítványi formára való átállás történt, és 96 százalék szerint közös cselekvésre van szükség. Vidnyánszky Attila nem örül.


Hozzászólások (0)

Még nincsenek hozzászólások. Légy te az első!

Hozzászólás