Augusztus 18-án bejegyezték a Színház- és Filmművészetért Alapítványt, amely a Színház- és Filmművészeti Egyetem tulajdonosi jogait gyakorolja.
A cégbírósági honlapon látható, hogy - az augusztus eleji minisztériumi közleménynek megfelelően - hivatalosan is kinevezte a kormány az öt kurátort: Vidnyánszky Attila az elnök, aki az egyetem legdurvább kritikusa volt eddig; és tag lett még

Bár a minisztérium kért ajánlásokat az egyetemtől a kurátorok személyére, azok közül egyet sem fogadtak el, pedig láthatóan igyekeztek a kormány számára elfogadható neveket mondani: Eötvös Péter világhírű zeneszerzőt, akinek zenei központját Orbán Viktor adta át; Udvaros Dorottyát, aki Vidnyánszky társulatában játszik a Nemzetiben; vagy éppen Röhrig Géza egykori SZFE-s hallgatót, az Oscar-díjas Saul fia főszereplőjét, akinek a kormány Kossuth-díjat adott.
Az SZFE javaslatokat tett a felügyelőbizottság tagjaira is, és ahogy a kuratóriumba, úgy ide is jelölte az egyetemi közösség egy elismert tagját, de a kormány figyelmébe ajánlotta például Csóti Józsefet, az Alkotmánybíróság gazdasági főigazgatóját, korábban több színház gazdasági vezetőjét; illetve Havas Ágnest, a Vajna-féle Filmalap vezérigazgatóját.
Palkovics minisztériuma azonban ezeket a neveket is figyelmen kívül hagyta, a 444 információi szerint a felügyelőbizottság tagjai ugyanis a következők lettek:
A kuratórium és a felügyelőbizottság összesen nyolc tagja közé tehát a Nemzeti Színház, a MOL és az MNB egyaránt 2-2 embert küld, az SZFE nullát. Nem lesz senki az egyetem felügyeletét átvevő testületekben, aki ismerné az egyetemet.
A színházi és filmes képzés csúcsintézménye szeptember 1-től kerül alapítványi fenntartásba, az indokolatlanul gyors és az érintettek kéréseit figyelmen kívül hagyó átalakítás ellen tiltakozik az SZFE vezetése, a Hallgatói Önkormányzat pedig nem fogadja el a kuratóriumot. Tiltakozott továbbá számtalan ismert színházi ember, de még Vidnyánszky Attila saját társulatában is hullámokat vetett az ügy:
Hozzászólások (0)
Még nincsenek hozzászólások. Légy te az első!