beszélj szabadon! minden cikk kommentelhető.

A nicaraguai kormány közölte, hogy náluk nem lesz semmilyen karantén, azóta az ország több vezetője belehalt a járványba

Urfi Péter - 2020.06.08 18:16:00

Az egészségügyi minisztérium honlapján közzétett hivatalos tájékoztató úgy kezdődik, némiképp a „híres utolsó mondatok” hangulatát idézve, hogy „Nicaragua nem vezetett be, és nem is fog bevezetni semmilyen fajta karantént” - írtuk márciusi cikkünkben, és azóta az események igazolták a félelmeket.

Miközben a karibi térség országai is sorra hozták meg a korlátozó intézkedéseket, a nicaraguai kormány a turisztikai szezon felpörgetését jelentette be, illetve békemenetet hirdetett. Tömegek masíroztak mindenféle távolságtartás nélkül az utcán, köztük egy Félix Bravo nevű orvos is, a sandanista rezsim feltétlen híve, aki jobban hitt a kormánynak, mint a WHO-nak. Másfél hónappal későbbi halálának hivatalos oka „atipikus tüdőgyulladás” - járványügyi szakemberek szerint ezt a terminust rutinszerűen használja a kormány, hogy elfedje a koronavírus áldozatainak valós számát, írja a Guardian.

Úgy döntöttem, nem leszek áldozata a média világjárványának - hirdeti egy tüntető a managuai békemenetenFotó: INTI OCON/AFP

Az egészségügyi minisztérium hivatalos adatai szerint 1118 igazolt fertőzött és 46 halott a járvány eddigi mérlege, de a független becslések 4 ezer esetről és 980 halottról szólnak.

Múlt hétfőn 30 helyi egészségügyi szervezet követelt 3-4 hetes országos lezárásokat, nyílt levelük szerint ugyanis a Covid-19 esetek exponenciális növekedése miatt összeomlott az állami és magánegészségügyi rendszer.

Másnap az ország diktátora, Daniel Ortega felesége és egyben elnökhelyettese, a járvány kezelésével megbízott Rosario Murillo bejelentette hét prominens tisztviselő halálát. A haláluk okairól ugyan nem mondott semmit, de a Guardian forrásai és több jel szerint is egyértelműen a koronavírus áldozata lett többek között 

  • a független médiát elhallgattató távközlési miniszter,
  • egy brutalitásáról ismert rendőrségi vezető, 
  • és Masaya polgármestere, aki paramilitáris egységeket küldött városa polgáraira.

Egyes ellenzéki aktivisták isteni igazságszolgáltatást emlegetnek, 

mivel eddig összesen mintegy 20 sandanista vezetőről gyanítják, hogy a koronavírus okozta a halálukat, miközben közülük többen semmibe vették a járvány miatt a népükre leselkedő veszélyt, és szintén többen a kulcsfigurái voltak a 2018-as nagy tiltakozási hullám alatt leverésének, amikor a hatalom a tüntetők közé lövetett, több száz embert meggyilkolva. 

Említésre méltó még az a két kormánypárti képviselő is, akikről videófelvétel készült, ahogy maszkot viselő képviselőtársaikat gúnyolják. Egyikük, Edwin Castro nem sokkal később két hétre kórházba került koronás tünetekkel, és azóta nem látták. A másik képviselő, Wilfredo Navarro unokatestvére és parlamenti munkatársa belehalt a betegségbe.


Hozzászólások (0)

Még nincsenek hozzászólások. Légy te az első!

Hozzászólás