
Miután vasárnap kiengedték a kórházból a koronavírussal megfertőződött brit miniszterelnököt, tőle szokatlanul komoly és személyes videóüzenetben fordult az Egyesült Királyság polgáraihoz. Bár szóvivői korábban azt bizonygatták, hogy nincs komoly baja, Boris Johnson most azt mondta, nem volt egyértelmű, hogy felépül.
Az öt perces beszéd elején köszönetet mondott a sok millió állampolgárnak, akik a nehézségek ellenére is követik a társadalmi távolságtartás szabályait, és ezzel „emberi pajzsot tartottak az ország legnagyobb kincse, a Nemzeti Egészségügyi Szolgálat (NHS) elé.”
Háláját fejezte ki minden egészségügyi dolgozónak, az orvosoktól a takarítókig és gyógyszerészekig, akik saját egészségüket is kockáztatva dolgoznak tovább.
„Az NHS megmentette az életemet, efelől semmi kétség”
- mondta Johnson, aki élete végéig hálás lesz az orvosainak, akik a megfelelő döntéseket hozták a megfelelő időben. Felsorolta tíz ápolója nevét, akik közül a bevándorlóellenességgel is kampányoló miniszterelnök külön kiemelt kettőt: az új-zélandi Jennyt és a portugál Luíst, akik „48 órán keresztül álltak az ágyam mellett, amikor kétséges volt, mi lesz velem.”
Nagy-Britanniában a hivatalos adatok szerint a halálesetek száma már 10 ezer fölött van, csak pénteken 980-an vesztették életüket a koronavírus miatt - ilyen napi adat sehol nem volt Európában, még Olaszországban sem.
Johnson, akit rengeteg kritika érti a kormánya késlekedő reakciója miatt, most azt mondta, hogy bár minden nap gyászolják a halottakat, és a válságnak messze nincs vége, de a vírus elleni hihetetlen nemzeti küzdelem nem hiábavaló, és ahogy a múlt megannyi nehézségén, az ország ezen is túl fog jutni. (via Reuters)
Hozzászólások (0)
Még nincsenek hozzászólások. Légy te az első!