beszélj szabadon! minden cikk kommentelhető.

A járvány miatt sem állhat le a munka, figyelmeztette a nagykövetségeket a külügyminisztérium

Horváth Bence - 2020.03.18 14:23:00

Az Index birtokába jutott egy belső levél, amit Magyar Levente miniszterhelyettes írt a külügyminisztérium főosztályvezetőinek és nagyköveteinek, és amelyben arra figyelmeztette a diplomatákat, hogy a globális járvány ellenére sem állhat le a munka a minisztériumban. 

"Kérek mindenkit, akit érint, hogy vezetőként függetlenítse magát az általánossá vált, néhol már-már fejvesztettségbe hajló válsághangulattól, és a leghatározottabban vegye elejét annak a vírushoz hasonló sebességgel terjedő jelenségnek, hogy a fertőzéstől való atavisztikus félelem fogságában munkatársaink közül egyre többen érzik magukat felmentve a hivatali rend írott és íratlan szabályai alól" - írta Magyar, aki kitért arra is, hogy az észszerű megelőző intézkedéseket nemcsak támogatja, de el is várja, de azt elfogadhatatlannak tartja, hogy a vírusveszélyre hivatkozva nem dolgozzanak az emberek.

Épp ezért a miniszterhelyettes utasítást adott ki, hogy a misszióknak a helyettes államtitkárral kell jóváhagyatniuk a munkavégzésre vonatkozó legcsekélyebb változtatásokat is. És ugyan a munka sok esetben akadályozott, de nem állhat le, tette hozzá Magyar. "Különös készségességet kérek az bajbajutott magyar állampolgárok ügyeinek figyelmes és hatékony intézésében" - írta még. 

Az Index információi szerint vasárnap nemzetközi koordinációért felelős akciócsoport vezetője, Menczer Tamás is levelet írt a misszióvezetőknek, és ebben folyamatos munkarendet rendelt el, illetve közölte, hogy kollégái kérdésére mindenki köteles azonnal, helyes választ adni. 

"Amelyik misszióvezető nem tud a koronavírussal kapcsolatban szóban vagy írásban feltett kérdésre azonnal, a legfrissebb adatoknak megfelelően helyes választ adni, az berendelésre kerül. Minden információért, amely a missziókról jön, személyesen a nagykövet felel!" -  állt ebben a levélben. 


Hozzászólások (0)

Még nincsenek hozzászólások. Légy te az első!

Hozzászólás