beszélj szabadon! minden cikk kommentelhető.

Orbán Viktor rácsodálkozott, hogy a Ferihegyen mindenkinek megmérik a lázát

Horváth Bence - 2020.03.13 03:12:00

Szerdán nevezték ki a magyar kormány veszélyhelyzet elhárításáért felelős kormánytagnak Orbán Viktort, majd a miniszterelnök Moldovába utazott, ahol két napon át folytatott megbeszéléseket a Magyarország és Moldova közötti dinamikus kapcsolatokról meg egyéb kérdésekről. 

Orbán csütörtök este ért vissza Magyarországra felesége, Lévai Anikó társaságában, és a reptéren egy egészségügyi ellenőrzés várta, amiről meg is osztott egy videót a Facebook-oldalán. 

Orbán megkérdezte az eljárás közben, hogy ezt mindenkivel csinálják-e, és hogy ez most a szabály, majd pedig rákérdezett arra is, hogy mennyien jönnek erre, mire az egészségügyi szolgálat tagjai közlik, hogy visszaesett a forgalom. 

A nap folyamán az Index moldovai lapok alapján írt arról, hogy a helyi sajtó felfigyelt arra, ahogy Orbán a közös rendezvény után kezet fogott a miniszterelnökkel, Ion Chicuval, még úgy is, hogy beszéde közben többször a kezébe köhögött (igaz, a balba, míg a jobbal fogott kezet), és hogy ezzel, mármint a kézfogással szembe ment azzal, amit a koronavírus-járvány miatt most javasolnak a szakemberek. Illetve a kormány saját tájékoztató kampánya:


Hozzászólások (0)

Még nincsenek hozzászólások. Légy te az első!

Hozzászólás