beszélj szabadon! minden cikk kommentelhető.

Börtönbe küldenék Iránban a Berlinale fődíját elnyerő rendezőt

Horváth Bence - 2020.03.04 22:20:00

A berlini filmfesztivál, a Berlinale fődíját, az Arany Medvét elnyerő iráni rendező, Mohammad Raszulof három nappal a győzelme után értesült arról, hogy akkor ideje börtönbe vonulnia. 

Fotó: ALBERTO PIZZOLI/AFP

Raszulof eleve nem lehetett ott a berlini díjátadón, ahol legújabb, 'There is no Evil' című filmét díjazták, miután 2017-ben az iráni igazságszolgáltatásról és korrupcióról szóló, az Az érinthetetlen ember (A Man of Integrity) című filmjével díjat nyert Cannes-ban, majd hazájában egy évnyi börtönre és két évnyi utazási tilalomra ítélték. A rendezőnek akkor nem kellett börtönbe vonulnia, de a legutóbbi filmjének készítése közben az igazságszolgáltatás már sms-ben értesítette, hogy hamarosan megkaphatja a dátumot, amikor majd rácsok mögé kell vonulnia.

És mint a Variety írja, ennek dátuma most jött el, a rendező pár nappal legutóbbi díjának megnyerése után kapta meg az üzenetet. Raszulof nem adta fel magát a hatóságoknál, ügyvédje elmondása szerint fellebbezni kíván. 

Mohammad Raszulof napjaink egyik legismertebb és elismertebb iráni rendezője, de filmjeit saját hazájában nem vetítik, mind be vannak tiltva. Raszulofot már 2011-ben börtönre ítélte a rezsim, amikor a cenzúra kérdésével foglalkozó Goodbye című filmjüket a hatóságok rendszerellenes propagandának ítélték. Akkor Raszulof, és rendezőtársa, Jafar Panahi hat évnyi börtönt kapott és 20 évre eltiltották őket a filmezéstől. De később a bíróság a büntetést felfüggesztette, és óvadék ellenében szabadlábra kerülhettek. 


Hozzászólások (0)

Még nincsenek hozzászólások. Légy te az első!

Hozzászólás