Miközben a Fidesz már telefonon hívogatja az embereket, nehogy elfelejtsék kitölteni a családpolitikáról szóló nemzeti konzultációt, a párt segítségére sietnek olyan celebritások is, mint Bogányi Csodazongora Gergely és Nagy Feró rockcsillag.
Rétvári Bence meghívására Vácon tartott sajtótájékoztatót a két muzsikus. Ennek keretében feltűnően gondterhelt arccal meredtek a papírra: talán nem hoztak tollat, vagy rájöttek, hogy egyszer már kitöltötték az ívet.

Nyilatkoztak is a sajtónak, az MTI szerint Bogányi arról beszélt, hogy a kérdőív kitöltése nem ideológiai beállítottság kérdése, hanem „a józan észé”.
Nagy Feró pedig úgy vélekedett, hogy a kormánynak köszönhetően az elmúlt években „valamicske kis esélyünk nyílt arra, hogy a kezünkbe vegyük a sorsunk irányítását”.
Azt a pénzt, amit „elköltenénk a migránsokra, azt költsük el magunkra, költsük el a gyermekeinkre” - mondta Nagy Feró.

Hozzászólások (0)
Még nincsenek hozzászólások. Légy te az első!