Donald Trump amerikai elnök újabb csúcstalálkozóra készül Kim Dzsongunnal, az észak-koreai vezető kérésére - jelentette be a Fehér Ház szóvivője. A találkozót egy
„nagyon meleg hangú, nagyon pozitív”
levélben kérte az észak-koreai vezető - mondta Sarah Huckabee Sanders, aki mindenkit biztosított, hogy készen állnak a találkozóra, az egyeztetések már meg is kezdődtek.

Sanders szerint Phenjan bizonyos diplomáciai gesztusai egyengették az utat egy újabb csúcstalálkozóhoz: ilyen volt három amerikai fogoly szabadon bocsátása még májusban, a koreai háborúban (1950-1953) életüket vesztett amerikai katonák földi maradványainak repatriálása múlt hónapban, valamint az, hogy vasárnap az észak-koreai nemzeti ünnepen a szokásos katonai parádén nem vonultatták fel az atomtöltetek célba juttatására alkalmas hordozóeszközöket - írja az MTI.
A kétségkívül történelmi jelentőségű első találkozójuk hatalmas médiafelhajtás volt, de ha a konkrétumokat nézzük, akkor inkább azt látjuk, hogy a koreai diktátor átverte Trumpot:
Mellesleg pedig azt is sikerült elérni, hogy a világ egyik legveszélyesebb diktátora újra a nemzetközi közösség tárgyalóképes tagja lett, a hírek szerint még idén megy Putyinhoz.
Hozzászólások (0)
Még nincsenek hozzászólások. Légy te az első!