Kovács Zoltán kormányszóvivő és Pintér Sándor belügyminiszter délután sajtótájékozatatót tartottak, ahol bejelentették a STOP-SOROS törvénycsomag három törvényét. Emellett azonban kérdéseket is kaptak azokról a menekültekről, akiket a kormány az utóbbi években befogadott.
Török Gábor figyelt fel rá és tette közzé egy esti Facebook-posztban, hogy kormánytag évekt óta nem beszélt az országba érkező menekültekről ennyire “(politikailag is) korrekten”.
És tényleg, Pintér kifejezetten visszafogott volt, a kormányzati kommunikációban pár éve szállóigévé vált “migránst” egy újságírói kérdésre adott válaszában nem is használta.
Helyette beszélt arról, hogy
ezeknek az embereknek lehetőséget biztosítanak arra, hogy Magyarország területére jöjjenek.
akik kíséret nélkül jönnek, és fiatalkorúak, azokról az állam gondoskodik, és azokban a gyermekotthonokban vannak, amelyek a magyar gyermekek ellátását is szolgálják.
segítik a mindennapos életüket, készpénzzel támogatják a családok mindennapi beilleszkedését.
van, aki segélyből él, de van, aki dolgozik is, akár közmunkában, sőt vannak, akik diplomásként helyezkednek el.
a gyerekek iskoláztatásátt pedig "természetesen" a magyar állam végzi.
Még egyszer: a belügyminiszter a Szerbián át, a tranzitzónákon keresztül érkező menekültekről beszélt.
Hozzászólások
Még nincsenek hozzászólások. Légy te az első!