beszélj szabadon! minden cikk kommentelhető.

Juhász Péter: „Azt éreztem, amit eddig csak a filmekben, színházban láttam”

Urfi Péter - 2018.01.13 05:55:00

Nem csak a kormánypártoké a bulvár: a pénteki Best címlapján az Együtt elnöke látható párja, Hámori Gabriella és egyhónapos babája, Lotti társaságában. 

A cikkben olyan mondatok vannak, hogy 

  • Lotti „gyönyörű, egészséges, szülei elmondása szerint nagyon jó baba, eszik, alszik, nézelődik, kíváncsian fedezi fel az őt körülvevő embereket és a világot.”
  • „Az édesapa természetesen ott volt a szülőszobában, amikor a párja világra hozta első közös gyermeküket, és azóta is minden szabadidejét az új családjával tölti.”
  • „Azt hiszem, a Jóisten küldte nekem Gabit. Fél évvel azután találkoztunk, hogy elváltunk az előző kapcsolatommal.”
  • „Péter csodálatos apa és nagyon különleges ember - veszi át a szót a színésznő.”

Sok egyéb mellett kiderül az is, hogy a Gyarmati Fanni naplójából készült lakásszínházi előadáson találkozott először a tekintetük, mivel Juhász az első sorban ült, amíg Hámori játszott. 

„Aztán ahogy utána beszélgettünk, azt éreztem, amit eddig csak a filmekben, színházban láttam, regényben olvastam: meglátni és megszeretni egy pillanat műve. Beleszerettem Gabiba.”

Ami a politikai részt illeti: Hámori elmeséli, hogy először bizalmatlan volt, annyi „zűrös dolgot” olvasott Juhászról a neten, de mindenre rákérdezett, és végül helyére kerültek a dolgok. A Best kérdésére, hogy mibű fognak megélni, Juhász azt válaszolja, hogy korábban, amikor bankoknak dolgozott, sok pénzt szedett össze, de „most pártelnökként is tisztességes fizetésem van, megélünk.”


Hozzászólások (0)

Még nincsenek hozzászólások. Légy te az első!

Hozzászólás