beszélj szabadon! minden cikk kommentelhető.

Már több mint 13 milliárd forintot költött a kormány a teniszszövetség konszolidálására

Botos Tamás - 10 August 2023, 12:22 pm

„Gyakorlatilag három éve folyamatosan küzdünk a múlt ügyeivel, azok megoldásával, ami nem mellesleg sok-sok adófizetői milliárdba is került. Egy biztos, elfogadhatatlan helyzet, hogy egy sportszervezet, amely 2013 és 2019 között több mint tízmilliárd forintos állami támogatást kapott a programjaira, utána 2020 és 2023 között több mint tízmilliárd forintos konszolidációra szorul” - mondta a magyar szövetség szakmai alelnöke az Indexnek. Markovits László kijelentette:

„Még ha nagyon jóhiszeműek is szeretnénk lenni, akkor is biztos, hogy valaki vagy valakik felelőtlen döntéseket hoztak a múltban, és olyan jelentős pénzügyi kötelezettségeket vállaltak, amikre nem volt fedezetük. Többen próbálják úgy beállítani, hogy mi boszorkányüldözést folytatunk, de sajnos ezek megkérdőjelezhetetlen tények.”

Elmondása szerint már több mint 13 milliárd forintnál jár a szövetség konszolidációja, ami szerinte „egyértelmű visszaélés a kormány jóindulatával, és egyben mindent elárul a szervezet korábbi gazdálkodásáról és erkölcsi állapotairól.” Hozzátette: több feljelentést is tettek, illetve két munkaügyi pert is indítottak a korábbi vezetés egyes tagjai ellen, igaz, az egyik pertől elálltak. Ezzel Markovits sem értett egyet:


„A két munkaügyi pert illetően pedig az egyiktől valóban visszaléptünk, mert menet közben jogilag okafogyottá vált az érvelésünk, hiszen az állam átvállalta a perben érintett teljes adósságot, így a szövetséget végül direkt módon nem érte kár. Természetesen ez egy abszurd helyzet, hiszen a károkozás ettől még megtörtént, ezt senki nem is vitatja, és azt valakinek, jelen esetben az adófizetőknek meg kellett fizetniük. A másik, még folyamatban lévő pernél hasonló érvelés mentén, tehát amiatt, hogy nem érte közvetlen kár az MTSZ-t, első fokon részben elutasították a keresetünket, ott ráadásul úgy ítélték meg, hogy a volt főtitkár nem töltött be vezető tisztséget a szervezetben, így az aláírásával tett kötelezettségvállalása a hatályos munkajogi szabályok értelmében csak korlátozott felelősséggel terheli. Szerintünk a gyakorlat és a különböző dokumentumok, elnökségi határozatok nem ezt támasztják alá, és emiatt fellebbezni is fogunk.”


A Tenisz Szövetséget jelenleg vezető Lázár János a fideszes Szűcs Lajostól vette át az irányítást.